Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Peru - 2010 nyár

2010.08.02

2010. július 29. – PERU, LARA CROFT NAPLÓJA

Peruba jövésünknek két oka volt: az első, hogy végre pihenjünk, ha csak pár napot is; a második (a nagyobb jó érdekében), hogy valami színt szerezzük Jordánia előtt. Így aztán összeegyeztettünk egy hosszú hétvégét, hogy a család jó pár tagja ráérjen.

Magánéleti válságomra tekintettel nagyon örültem ennek az alkalomnak; úgy éreztem, egy csöndes nyaralás a perui kúriánkban csak segíthet kiemelkedni a mély árokból, ahová az évek során bezuhantam.

Természetesen nővérem, Mara is velünk tartott, és ha jól hallottam, nemsokára Jeremy – a pasija – is megérkezik. A testvérem szerelmi élete vitatott – a családon belül. Mióta bejött a képbe Joseph Gordon-Levitt, a harmóniájuk megbomolhatott. Nagyon remélem, hogy nem így lesz.

Joseph-et pár napja ismertem meg egy új film meetingjén, és a sors úgy határozott, hogy mindketten elfogadtuk a felajánlott szerepeket, így nemsokára együtt kezdünk bele egy új film munkálataiba. Sajnos én csak jövőre kezdhetek el dolgozni, hiszen szeptembertől egy Agatha Christie novellát fogok megfilmesíteni Richard Sullins oldalán – nos, ez a helyzet is erősen vitatott.

A rendező, a mai világra tekintettel, kicsit korszerűsíteni szeretné a novellát, ami elég sok mindent jelenthet, de mind én, mind Rich rábólintott erre a kritériumra. A vásznon szeretők, majd élettársak leszünk, akik a kislány hatására szétmennek. Az akkori Angliában – amikor Agatha a novellát írta – nem igazán volt senkinek sem hangos szexuális élete, és ez a novellán is meglátszik. A rendező viszont a filmben ezt meg szeretné mutatni – és persze, pont engem és a kedves Richardot kért föl a pár szerepére. Csodás!

Korán keltünk, hogy 10-kor minimum elindulhassunk Los Angelesből Peruba. Miután úgy-ahogy kiegészítettem a holmim pár hiányos tárggyal, gép elé ültem, hogy befejezzek egy ’unfinished business’-t. Ez jelen pillanatban abból állt, hogy letöltsek egy filmet, ami meglepetés lesz Marának estére. A film a ’(500) Days of Summer’, melyben Mara új kiszemeltje, Joseph játszik. Remélem, örülni fog neki!

A kocsiban volt, aki folytatta az alvást, volt, aki olvasott, vagy (az én esetemben) hangosan röhögcsélt. Miután megláttam a 20 turnusbuszt, amivel az ex-MJ FanClub, azaz az ’Imprinted Ones’ készül Peruba jönni, nonstop nevetést váltott ki belőlem. Tegnap este a menedzserem, Adam bejelentette, hogy a menedzser mindig elkíséri külföldre a kliensét. Így beültem a Lamborghinijébe, és így indultunk el. Ezek után elkezdte elmeséli, hogy milyen lehetetlen kérdéseket szoktak feltenni rólam az újságírók a konferenciákon, és ezzel jól megnevettetett.

Adam helyes fiú… volt. De felnőtt, férfi lett belőle, elvesztette a felelőtlenségét, a báját. A munkakapcsolatunk nagyszerűen működik – de megtanultuk, hogy tovább nem mehetünk. Az eddig mindig keresztbe vágta az elképzeléseinket. Ő 29, én 35, és ez a kicsi korkülönbség anno már elég volt ahhoz, hogy eltaszítson bennünket egymástól. Örülök, hogy a barátom – és megpróbálok sosem vágyni többre. Az a típus vagyok, aki a szerelemben nem tanul, folyton megégeti magát ugyanazzal az okkal, ami már egyszer átvágta. De kölcsönösen jól érezzünk magunkat egymás társaságában, a premiereken pedig olyanok vagyunk, mint tűz és víz – a legjobb összhatás, amit a vörös szőnyegen remélni lehet.

Mikor megérkeztünk, boldogan konstatáltam a tiszta levegőt, a tapintható nyugalmat. Nagy lelkesen kaptuk föl cuccainkat, és beléptünk a birtokra. Ami – az elmúlt 1 év alatt – csodásan elburjánzott. Nem túlozva kis dzsungel vált belőle – amikor az embernek le kell hajolnia az indák és liánok miatt. John Paul – sofőr, testőr – meg is jegyezte, ha ősszel jöttük volna, már nem tudtunk volna becsattogni a birtokra. Az alkalmazottakkal kipakoltunk, majd elkezdtünk ebédet főzni. Éppen a sajtszórásnál tartottam, mikor Jeremy nagy robajjal megérkezett (’wohooo! Woman!’). Láttam, hogy Mara már forgatja a szemeit. Később közösen ebédeltünk meg, miután Adam is beesett. Elújságolta, hogy betelefonált a BLEUCK-be („minden rendben, szállítom a híreket”).

Bandussal lementünk a patakhoz, de folyton rá akart gyújtani, amit megtiltottam neki. Átmásztunk a folyón, megnéztük a gátat, közben pedig elmesélte, hogy szeretne a Banda tagja lenni, és minden joga megvan rá – elmúlt 30, jó barátja Johnnak, stb. Támogattam az ötletét. Bandi remek ember – lenne, ha törődött volna a kölkeivel. Mimi el is húzott Fehér-Oroszországba, egy Igor nevű iszákoshoz. Meg tudom érteni.

Ebéd után mindenki elvonult. Paul kidőlt, Corazón a kertben olvasott, Mara hason fekve ringatta magát a hintaágyban. Szerintem ki is nyáladzott a párnákra. Ha-ha! Csak vicceltem. Én is ledőltem egy kicsit, de nem sokáig tudtam pihenni, mert reszketni kezdtem a hidegtől. Ódon, perui kúriánk távolmaradásunk eredményeként átfagyott (a csap is megrongálódott emiatt), ahogy én is, ezek után.

Most a kertben pihenek. Furcsa hely ez a Peru. Szitakötő-invázió volt az előbb, az egész légteret betöltötték. Még a ’kasok’ is beindultak (hangyák+szárnyas hangyák bolya). A birtok amúgy kifogástalan. A kár csak az, hogy nem nagyon műveljük, pedig kéne. A kúriánk körül még elfogadható a helyzet… van patak, gát (ami Bandus szerint csak azért kellett, hogy a pataknak legyen valami hangja), hegyek, UFO-maradványok. Nem is kellene több. Paul szerint medencét kellene építeni, de leintettem, hogy ott a patak – bár a pióca-szerű mini élőlények miatt elég furi lenne. De a kockázatokat mindig vállalni kell. Nincs igazam?

A vacsorát az alkalmazottakkal ettem meg. A birtokon termelt hagymát ettük, ami elég édeskésre sikeredett. Paul gyertyát is gyújtott, megteremtve egy nagyon békés hangulatot. Végül Corazón is csatlakozott hozzánk. Mara nem jött enni. Szerintem Jeremyvel volt elfoglalva… hmm…

Ezután javasoltam egy kis sétát a birtokon, és nem tudom hogyan, de megint Bandus csapódott mellém. Elmesélte, hogy egy kezén meg tudja számolni, hányszor látott füvet és homokot; ő amolyan városi ember, a betondzsungel rajongója. Én – habár LA-ben élek – nem tartom magamat nagyon városi embernek. Szerintem ez abból gyökeredzik, hogy kalandor voltam éveken keresztül. Így kiismerem magam olyan vidéken, ahol megszokott dolog, ha a szobád padlóján kaszáspók mászkál. Igaz, hogy először frászt kaptam tőle. No comment, túl sok idő telt el.

Kiderült, miért voltak a rovarok annyira bezsongva: borzasztó esőfelhők gyülekeztek, így Banddal hazafelé vettük az irányt. Megint rá akart gyújtani, de elég volt rondán néznem rá, hogy elnyomja.

Nem sokkal hazaérésünk után elkezdett esni. Kivetettem magamat a zuhogó esőbe, és esőtáncot jártam. Gyorsan eláztam, de olyan boldogan táncikáltam az esőben, hogy nem igazán vettem észre. Közben a ’born to be free’ érzés érlelődött bennem. Sokan hülyének is nézhettek közben, de nem zavart… Chandleres (mikor ő a szobájába ugrik be revüsen) revüugrással ugrálgattam ki az esőbe. Nagggyon jó volt!

Mara meglepetése miatt korán fürödni akartam, de később a harang emlékeztetett rá, hogy már 8 óra van. A mobilom bezzeg 7 perccel késik. Corazón után tehát beugrottam fürödni, és egész jó volt. Igaz, hogy a fürdő sarkában szörnyű fekete foltok voltak, amik előzményét és tartalmát nem volt nagyon kedvem megkérdőjelezni. Elfelejtettem énekelni. Corazón is hiányolta. Ha-ha!

Marával együtt mostam fogat, és kifejlesztettünk fogmosási technikákat: „goromba, boldog, szerelmes” fogmosás. Egész jól szórakoztunk! J

Míg ő mosakodott, kiléptem a ház előtti folyosóra. A felhők nagyon eldurvultak, óriási balhét engedtek következtetni. De boldogan szívtam magamba a szabad, tiszta levegőt, és kezdtem úgy érezni, hogy a feszültség eltűnik belőlem. Adammel találkoztam; ő egyrészt a sorára várt, másrészt pedig észrevett, azért jött ki. Elkezdtünk beszélgetni, de a feszültség tapintható volt=kínos csöndek, részemről szóbotlások, stb. Nem mondom, hogy gáz volt. De mikor bementem, elég megütközve nézett rám, hogy máris ott hagyom. Valahol – nem tudom, hol – ott volt bennem az ígéret, hogy többé nem csábulok el, de Adam jelenléte megmérgezett mindent. Kis híján múlott, hogy nem vetettem magamat a karjaiba. Ráerősen csaptam be magam mögött az ajtót.

Mara izgatottan lerakta a cuccait, és bementünk az én rezidenciámra (alsó emelet, a hidegebb szoba. Mara mindig fönn, az emeleten aludt, ahol nekem túl meleg volt). Kényelmesen elhelyezkedtünk, majd Mara örömrikácsolása jelezte, hogy jól sült el a meglepi.

Joseph helyes srác. Nagyon. A film is nagyon aranyos, főleg a végét találták el nagyon. Ez tényleg nem egy szerelmi sztori volt. Kellemes, mégsem lightos film volt, amit még 11-kor, félig bealukálva is élvezni lehetett. Joseph, Mara lesz a te Winter-ed! Mire végeztünk (mivel a laptop is bezizzent, ki-bekapcsolta magát), már késő volt, Corazón már el is rakta magát holnapra; ezt hangos horkolása jelezte a konyhából. Paul még ébren volt. Jeremyt sehol sem láttam; Mara viszont gyorsan távozott az emeletre, ami azt jelzi, hogy Jerry ott volt. Én beugrottam a fürdőszobába, majd már a holnapra készülve a szobába készültem, mikor a fürdőből kilépve Adambe ütköztem. Enyhe aftershave/axe illata volt, ami köztudottan a gyengém. Nem tudom, melyikünk volt a gyorsabb, de a lényeg, hogy csókban forrtunk össze… alig találtam meg a kilincset, és a ciki az az volt, hogy már mindenki aludt, így csöndben kellett maradnunk. Adam nem olyan volt, mint régen; nem volt nyomulós, és tényleg figyelt rám. Nem tudom, mi okozta ezt, de előrelátó voltam, mikor még egy matracot kértem a szobámba. Úgy éreztem magamat, mint egy éve, mikor párként érkeztünk Peruba. És megvan az esélye, hogy most így fogunk távozni.

Nem beszélgettünk utána; hiába van nyár, a dunyha elkelt. Boldogan ölelkeztünk már a melegben. Csak azért tudom, hogy nem sikerült rögtön elaludnom, mert a lepedő momentán teljesen összegyűrődött, Adam pedig kinevetett, hogy milyen elkeseredetten próbálom rendbe rakni az ágyat. Később feladtam, és mégis győztesnek éreztem magamat, mikor a mellkasára dőltem, és elaludtam.

Tudom, hogy az első éjszaka általában a legnehezebb, de többször is felébredtem a hidegre, hajnali 4:55-kor pedig a templom kongatott. Később dörgött egyet az ég, és zuhogni kezdett. Adam teljesen bealudt, így volt esélyem, hogy kicsit ’Rob Schneideresen’ megbámulhassam. Magamtól kérdeztem, hogy sikerül-e valaha tovább lépnem, de annyira vonzódok hozzá, hogy adok magamnak még egy kis időt. Csendesen visszaaludtam.

Júl. 30.

Elég furán ébredtem. Mintha zúgott volna a fejem, és nem aludtam volna semmit sem. Nagyon fáradt voltam; viszont már hallottam az alkalmazottak hangját. Adam már öltözött, mikor én felébredtem. Csak a farmerját vette föl, és a mobilját keresgélte. Azt mondta, kimegy telefonálni, és reggelinél találkozunk. Megdobáltam a felsőjével. Vigyorogva kapta magára, de a kintről hallott káromkodások azt jelezhették, nem számított a kinti hidegre. Elvigyorodtam. A hajam szénakazal volt, a lepedő félig lejött. 10:09 perc volt, én pedig felkaptam a gatyám, és az Eiffel-tornyos pólómat, és megnéztem, milyen kint a helyzet. Hideg volt a helyzet. Az alkalmazottaknak elmeséltem, hogy szörnyen aludtam, majd megettem egy kakaós csigát. Egyedül. Boldogan csócsálgattam. Később jobban felöltöztem, és kimentem egyet szippantani a friss levegőből. Valaki a családból magával hozta Jäiger nevű kutyáját, aki majdnem elsodort. Habókos 1 éves eb, aki folyton kapirta a lábam, és nyalakodott, meg össze-vissza ugrált. Nagyon aranyos volt! Míg Paul elterelte a figyelmét, kiosontam a kapun. Furcsa volt, hogy rengetegen jöttek le Peruba, mégis, az egész birtok totál üres volt. Bár lehet, hogy 10-kor még mindenki aludt. A patak hatalmas barna sárrá duzzadt, amit a hegyekből hozott le. Csigákat nem láttam, viszont összetalálkoztam John Chlaviërrel, aki szintén eljött, és elkezdtünk beszélgetni. Azt mondta, hogy találkozott Marával, de egy percnél nem bírta tovább, és eljött. Azt mondta, még mindig nincs túl a testvéremen, én pedig szomorúan hallgattam, mit érez. Elmesélte, hogy nincs is kedve más lányoknál próbálkozni, mert Maránál jobbat, szebbet, okosabbat úgysem talál. Azt mondta, bűntudata van, mert ha 2 éve nem ment volna el, talán a kapcsolatuk máig jól működne. Tavaly csak rosszabbította a helyzetet azzal, hogy megpróbálta visszahozni a régi érzéseket. Később a hidegre hivatkozva visszaslattyogott (Bandis slattyogás) a házhoz. Én találtam a háznál egy csigát, Jäiger azonban érdekesebbnek talált engem, és megint kapirt.

Az alkalmazottak megkérdezték, nem akarok-e hazamenni a rossz idő miatt, de azt mondtam, a sors kijátszotta a kártyánkat, de mi megvicceljük, és visszajátsszuk azzal, hogy maradunk. Elterveztem, hogy 4 napig a természetben leszek, esőben, napos időben, mindegy. Valamiért maradni akartam.

Az eső megint rákezdett, és perpillanat is esik.

Időközben kész lett az ebéd, és tartottam egy kis szünetet. Corazón specialitását, a lecsót ettük. Már 35 éve ezt eszem, mégsem tudtam megunni. Corazón nagyszerű szakács és takarítónő is egyben. Adam tartózkodási helye még mindig ismeretlen. Reggel óta nem láttam. Hmm… lehet, hogy tényleg csak átvágott?

A konyhában Paul kicsit bemelegített, a szobámban azonban még mindig a jégkorszak uralkodott. Úgy tűnik, most lemegy nekem gázért, és itt is befűtünk. Július vége van amúgy, Dél-Amerikában vagyunk, zuhog az eső, és fűteni készülünk. Ilyen bolond időjárást, komolyan!

Úgy döntöttem, később desszertezek, ugyanis teleettem magam. David megígérte, hogy lehozza a gyerekeket, azonban még nem találkoztam vele itt lenn. Lehet, hogy a rossz időre tekintettel hazamentek a napos/meleg Miamiba. Megérteném. Még mindig esik.

Mara úgy döntött, hazautazik, segít Paulnak pár bútort berakni a házba. Lehet, hogy otthon is marad. Az esős idő elvette a kedvét a helyszíntől, de megértem. Elmondása szerint Jeremy is itt van, de a tegnapi Joseph-film óta nem találkoztam vele. Maybe… a break-up?! Hope not.

Nem tudom, mihez kezdek itt lenn, ha ilyen idő lesz vasárnapig. De valamiért nincs kedvem hazamenni. Ez a hely több újdonságot tartogat magában, mint Los Angeles, és Corazón is marad, úgyhogy nem lenne társasághiány. Adam hol van? Istenem, tényleg elvette a tegnap éjszaka az eszemet… that’s it what I was afraid of!

Paul és Mara később összepakoltak, és visszautaztak Los Angelesbe. Pár dolgot is elvittek – holnap jönnek vissza. Szerintem Mara örült, hogy kapott egy kis pihenőt a vidéki életből. Miután elmentek, egyéb tevékenység híján rendet raktam a kertben. Összeszedtem a levágott növényeket, tobozokat (hihetetlen, hogy saját fenyő –és diófánk van!), kivágtam az elszáradt ’karókat’ a növényekből. Egész jól elvoltam. Igaz, hogy egy tüske felszúrta a hüvelykujjam hámrétegét, de különösebb gond nem volt. Jäiger ott sündörgött körülöttem. Mikor végeztem, egy kis pihenő gyanánt ping-pongoztunk egyet Corazónnal. Mintha az egész család eltűnt volna Marával… az öreglány sokszor rászedett, de a dolog csúcspontja akkor volt, mikor a kutya majdnem megette a labdát. Azt hittem, lenyelte. Elég gáz lett volna, ha kinyírjuk az egyik barát kutyáját!

Ping-pong után megvacsoráztunk; szúnyogok miatt megint hagymát ettem. Vah-vah. De nagyon finom volt! Corazónnal egész jól elvagyunk! J Vacsi után kicsit leheveredtem, hogy megnézem a legújabb Lie to Me részt. Cal egyszerűen a legszexibb! Ebben a részben szerepelt Charleston Saris, Rich Sullins bátyja. Hihhhhetetlen! Egyszer találkoztam vele, mikor a városba látogatott, de elfoglalt ember (válóperes ügyvéd). Rich öccsét már többször láttam, Victornak hívják, és együtt jelentünk meg Rich könyvének premierjén, majd többször elmentünk vacsorázni. Randizni viszont sosem voltam vele. Nekem Rich az egyetlen… mármint ilyen téren.

Közben elnyammogtam egy Kit Katen. Fincsi volt!

Ezután kimentem a fürdőbe, hogy rendbe szedjem magamat. Mikor kiléptem, Adammel találtam szemben magamat. Valami bocsánatkérés-féleképpen azt mondta, a városba ment, de nem vártam meg a mondat végét, átkaroltam és megcsókoltam. Nem tudom, őszintén, hogy most mi van. Szeretem? Ő szeret-e engem? Nem tudom, de szorosan magához húzott. Mikor elengedett, azt mondta, nincs-e kedvem egy sétához, mert beszélnünk kellene.

Az eső csak kicsit csöpögött, de biztonság kedvéért vittem magammal egy esernyőt. Tudtam, mit akar mondani, és semmi kedvem nem volt végighallgatni. Azt mondta, az alkalmi kapcsolatunk nem folytatódhat olyan keretek közt, hogy ő közben a menedzserem. Szerintem ez olyan lehetett neki, mint az emlékekből épített álmok; a végén már azt sem tudod, mi a valóság és mi az illúzió. 2 éve Adam még képtelen lett volna elválni; most azonban, felnőttként, tudja, mivel jár egy ilyen kaland, és inkább az ellenkezőjét, a jövedelmezőbbet választja. Azt mondta, nálam okosabb és szebb nővel még nem találkozott – de neki elég, ha ezt a nőt csak a klienseként látja. Legalábbis ezt mondta. Legbelül minden férfi másként látna szívesebben… közben rákezdett az eső, ezért hazafelé vettük az irányt. Szerettük egymást – és valahol kétlem, hogy meg tudunk maradni ennél a megállapodásnál. De muszáj lesz – hacsak a legközelebbi premieren nem akarunk kéz a kézben végigvonulni a vörös szőnyegen. Hmm, pedig szép lenne… azt mondta, visszamegy Los Angelesbe, mielőtt a sajtó bármit megneszelne. Szerintem Frank Wilson már mindent tud. Úgyhogy teljesen mindegy… elvitte a kocsit, de előtte még mosolyogva odaintett. Nem, a médiának nem volt igaza: nem tettem tönkre az összes kapcsolatomat. Legalábbis addig a pontig így volt, amíg nem találkoztam Adam Monroe-val, aki ugyanazt készült tenni velem, mint én vele – de mindketten megelőztük egymást.

Még csak 8 óra volt, de már a fürdő felé vettem az irányt. A ház tényleg kísértetiesen üres volt Mara nélkül. Hiába, nem volt ki pipiskedjen és díváskodjon. Vettem egy nagyon forró zuhanyt, majd a bepárásodott üvegbe beleírtam, hogy: „Lara’s Back”. Közben Mara telefonált, de semmit sem hallottam a szavaiból, mert a fanklub – ’Imprinted Ones’ – a fülem mellett ordibálta, hogy: „Ms Jade! Ms Jade!”. Igen, a fiúk nem tudtak Mara távozásáról, és lenn ragadtak Peruban. Basszus, Mara a nyakamon hagyta a hülye fanklubját! Kiderült, hogy Maráék már másnap jönnek haza, hogy az utolsó estét még Peruban tölthessék. Na, lőttek a nyugis nyaralásomnak… ha-ha, I’m just joking!

9-kor hagytam el véglegesen a fürdőt, Cori izgalmas könyvét olvasta, így bevetettem magamat a szobámba, és bekapcsoltam a gázmelegítőt, hogy ne fagyjak meg este. Elfeküdtem az ágyon, és megpróbáltam relaxálni egy kicsit. Furcsán nyugis volt a ház, így mikor Cori fél 11-kor lámpát oltott, én is lefeküdtem. Adamre gondoltam, és a tegnap estére. Valamiért muszáj volt elengednem. Az járt a fejemben, hogy 2009-ben ilyenkor is minden Adam körül forgott. Drogtúladagolás, szerelem a legnagyobb hőfokon, borzasztó áldozatok… valahogy örültem, hogy átéltem ezt az időszakot, és vége is lett. Később az oldalamra fordultam, és elaludtam.

Éjszaka ismét többször is felkeltem, de valahogy ez már nem volt olyan fárasztó, mint első este. Egyszer a mennydörgés és a vihar vert föl, másszor pedig a hajnal. Hmm, pedig ez általában nem hangos! (Mi ez a szag? Hajnal (igazából hajnali 5, de így viccesebb)

Júl. 31.

9:46 perckor keltem, de egyből elkezdtem zenét hallgatni, úgyhogy félórával később keltem föl. Corazón ágyba akarta hozni a reggelimet (de édes!), de mivel nem akartam hangyák közt aludni, így inkább felöltöztem, és kislattyogtam a forró kakaómhoz és kalácsomhoz. Nagyon finom volt, hmm…

Ezután pár barát jött át látogatóba, és magukkal hozták a legújabb cicájukat is, aki még nagyon pici és aranyos volt. Folyton dorombolt, mikor simogattam, és eljátszogatott a ping-pong labdájával. Egyem meg…

Közben hangos dudálás közepette (fanklub-fiúk kisereglettek a kocsi elé és ezért dudáltak) megérkezett Mara. Ő is megszemlélte a cicust, majd bementünk, hogy megnézzük (én még1×) Calt. De Corazón behozta a kismacskát, aki befészkelte magát az ölembe, és dorombolva elaludt. Végre valaki a mamájának tekint! :)

Miután megnéztük Calt, kész lett az ebéd, így elfogyasztottuk a finom halrudacskákat krumplival és majonézzel. Magnifique! Legnagyobb meglepetésemre Maráékkal jött Pierre is, aki azzal magyarázta érkezését (hazautazás előtt egy nappal), hogy tiszta levegőre volt szüksége. A kínos csend miatt gyorsabban végeztem, mint akartam, meg a mobilom is csörögni kezdett. Az emlegetett szamár mindig megjelenik, Charles telefonált, hogy Sullins padlón van=őrülten dühös, tányérokat tör, és tervei szerint magához bilincsel engem, és úgy fog elvinni a Resident premierjére. Mondtam Charles-nak, hogy ehhez nem kell bilincs, természetesen elmegyek vele. Ő nem, de Rich nagyon dühös rám, valószínűleg ezért kérte meg a bátyját, hogy beszéljen velem.

A pletykákkal ellentétben nem álltam fizikai kapcsolatban Charlesszal. Nagyszerű férfi, vonzó is, mi tagadás, de ő az a megfontoltabb fajta, aki nem visz az első 5 percben ágyba, ahogy Rich tette. Igaz, tőle nem is sajnáltam ezt. Megígértem Charlesnak, hogy amint hazaérek, rácsörgök Richre, és beszélek vele. Nem tudom, komolyan gondoltam-e ezt.

Kicsit szenvedtem, mert nem tudtam mit csinálni, ezért egy kiadós masszázs után Corazóntól kimentem a szerájba. Pierre-t ott találtam, és felajánlotta, hogy ping-pongozhatnánk egyet. Na már most, gyorsan kiderült, hogy Pierre a sportban akarja levezetni sértettségét, és itt is vágott vissza. Dühösen ütögettük a labdát, sokszor elhangzott, hogy Pierre egy osztrigaevő ’moron’, és hogy én többé nem vagyok ma petite, hanem csak Lara. Szuper. 10-2-re álltam a szenvedés miatt, de úgy döntöttem, hogy nyerek. Pierre elment, Mara vette át a helyét. Egész szépen feljöttem, de Mara megjelenésével 19-17-re álltunk. Pierre visszajött gyorsan, és megnyerte a versenyt. Dühösen berobogtam a házba, és lenyomtam egy pohárka tokai aszút, majd visszamentem. Pierre szünetet kért, így bementünk a házba, és míg én felolvastam Marának a naplómat, addig ő kicsit megpihent. Később – már ping-pong közben – hatalmasat veszekedtünk Marával, ordibáltunk, üvöltöztünk, 20 percig vitatva egyetlen témát. Mara azt mondta, én vagyok a felelős a háza felrobbanásáért, mert miattam küldte az ellenség a bombát. Később ezt Pierre-re is rákente, mivel mindketten megyünk Jordániába. Azt üvöltöztem neki, hogy majd a biztosító fizet, mi nem vagyunk hajlandóak kipengetni 500.000 fontot a házáért. Pierre azt mondta, vállalja a pénzt, de először rossz számlaszámra küldte el a pénzt, ami ráadásul már nem is létezett. Borzasztó volt, de muszáj volt kiröhögnöm… :P Szerencsére visszaszerezte a pénzt, és helyettem is fizetett. Ezután Pierre-rel harcoltunk egyet; egyre azt állította, hogy helyes, ha ő fizet, mivel őt keféltem hátba (ahogy ő mondta; úgy tűnik, francia lévén még mindig nem beszél helyesen angolul), és húsz percbe telt, mire meggyőztem, hogy nem helyes, hogy ő fizet, mikor ő volt a sértett fél, ráadásul helyettem is fizetett. Később kiderült, hogy a házért csupán 150.000-et kellett volna fizetni, de Mara direkt többet kért. Pierre később született mártír lévén azt mondta, neki amúgy sem kellett az a rengeteg pénz, semmire sem tudja felhasználni, mikor a boldogsága nincsen jelen. Szomorúan hallgattam, hiszen tudtam: mindennek pontosan én vagyok az oka.

Marával megnéztük H-ék évadzáróját, a 8×24-et. Mara azt mondta, jobb, hogy CibCib megy el Eric helyett. Ma már úgy vallotta, kár, hogy elmegy egyáltalán. No comment, én úgyis H miatt nézem.

Időközben jól elment az idő, el is mentünk megvacsorázni. Sajtos rudat ettem vacsira. Tudom, hogy pórias kajának tűnhet ilyen nagy étkezésre, de nekem tökéletesen megfelelt.

Ezután Bandussal Pierre után rohantunk, aki időközben elment egy sétára. Bandus elment, viszont összetalálkoztunk Jäigerrel, aki egész úton elkísért. Pierre azt mondta az arra sétáló barátoknak/rokonoknak, hogy a kutya az esetek többségében nem harap, de még mi sem tudjuk, hogy bánt-e, hiszen mi is félünk tőle. Belekaroltam Pierre jobbjába, és így mentünk végig, miközben a kutya előttünk járt jó pár méterrel. Mint egy átlagos pár, Istenem… Miközben Jäiger beleivott az útszéli pocsolyákba, Pierre-rel azon gondolkoztunk, hogyan tudnánk megviccelni a kutyát. Visszaúton – mikor Jäiger 10 méter távolságban volt, elrejtőztünk egy terepjáró mögött, és néztük, hogy kutat utánunk. Visszafelé szaladt el, majd hangos nevetésünk hangjára talált meg újra minket. Olyan gonoszak vagyunk!

Kerültünk egyet a híres rét felé, ami Corazón egyik régi incidensének helyszíne. Mi csak úgy hívjuk, a segges-picsás rét. Pierre át is fordította angolra (francia lévén): pussy-assy meadow. Ha-ha-ha!

A naplemente a tisztáson gyönyörű volt. A természet lágy öle, vagy még annál is mélyebb helyen voltunk. Pierre azt mondta, berohanna most a növények közé, ha nem félne, hogy belezuhan az alatta kanyargó folyóba. Csönd volt, nagy csönd. Jäiger ismét elfutott előre, mi pedig a sövény mellé guggoltunk, és úgy néztük, hogyan kutat minket. 2 perc biztos eltelt, mire visszajött. Úgy tűnik, nagy szüksége nem volt ránk (talán csak két indok, amiért kilóghatott a rétre, és ott maradhat). Érdeklődően közeledett felénk, én pedig kezdtem félteni az irhámat, mivel én voltam elől, és engem nyalintott volna meg először. Pierre-rel nevetve álltunk föl. Odafelé és hazafelé is felráztuk az egész helyet, az összes kutya megugatta a mi ebünket, aki Pierre mögé bújt be, mikor egy óriási kutya nekirontott a kerítés mögül. Jó volt tudni, ha a nagy kutya megtámad minket, Jäigernek lesz ideje elszaladni.

Megálltunk a folyónál, a kutya pedig szó szerint elhasalt a hűs vízben. Később rájöttünk, hogy nem olyan jó ötlet mellette maradni, és ezért is kezdtünk el felrohanni az útra. A kutya jól kirázta magából a vizet, tőlünk 5 méterre. Huh.

Hazaérve előszedtem a tollas labdákat és ütőket, és játszottunk egyet Pierre-rel, de ez csak újabb félreértéseket szült. Megint összekaptunk, később el is ment miattam. Mara jött játszani, én pedig gyorsan leléptem. Láttam, hogy John Chlaviër veszi át a helyemet. Kicsit lepihentem, és figyeltem, ahogy játszanak. Később már annyira kifáradtak, hogy alig bírták visszaütni a labdát, már ha visszaütötték. Mivel már későre járt, elmentem fürödni. A tükörben ott virított a „Lara’s Back” felírás, én pedig kirohantam Johnékhoz. Csak azt láttam, hogy a fiú lecsapja az ütőket és elviharzik. Kiderült, hogy Mara a kerítője akart lenni, és fogalma sem volt arról, hogy John még mindig őt szereti. Ezért a fiú egyszerűen bevallotta neki. (’I know a girl who I’m in love with. It’s you. And you knew that.’)

Később mindenki lefürdött, Mara pedig átjött hozzám beszélgetni. Már nem is emlékszem, miről beszélgettünk; bekapcsoltam a gázmelegítőt, és meghitten bámultuk a tüzet. Mara szerint olyan feelingje volt, mint egy kandallónak. Fél 11-kor köszöntünk el, én pedig szokásom szerint bementem a fürdőbe. Később lefeküdtem. A kutyázástól és sporttól nagyon elfáradtam, de nem aludtam el rögtön. Valami talán nem hagyott nyugodni.

Hajnali 5-kor a személyi ébresztőórám felébresztett, én pedig meghallottam a templom kongatását. Hihetetlen, hogy mindig felkelek rá. Eszerint az embernek tényleg van az agyában valami, ami méri az időt. Komolyan!

Aug. 1.

Az is hihetetlen, hogy megint, pont 9:46-kor keltem. Az is furcsa, hogy 10:17-kor hagytam el az ágyat, mint legutóbb. Ilyen egybeesést! Mielőtt Corazón mondta volna, már tudtam, hogy augusztus van. Hihetetlen, milyen gyorsan telik a nyár. Mintha csak tegnap lett volna július elseje. Azonban örültem, hogy végre 8. hó van; nemcsak Jordánia közeledte, de a rengeteg újabb premier, és egy augusztus 2-kai buli, amire hivatalos voltam a srácokkal együtt. Olééé!

Mara éppen reggelizett, mikor én kiléptem a szobából. Két szelet vajas kenyeret ettem, Mara pedig megkérdőjelezte azt, hogy hogyan bírok ilyen keveset (mármint csak vaj volt a hozzávaló) enni. Legyintettem.

A konyhában hóbos Alisterrel futottam össze; kifejezetten jól állt neki a mindenfelé elálló haj, és a köntös. Ó-ó! Azt mondta, Jordániába nemcsak Von Croy, de Beluc is eljön. Szuper, az összes régi ellenségem egy bandába szedve. Jobbról nem is álmodhatnék.

Furcsa érzés volt, hogy Adam már két napja elment. Nem sokat gondoltam rá, de most a fejembe ötlött, hogy ő már Los Angelesben van, és rám vár. Az is eszembe jutott, hogy Charlesnek tettem egy ígéretet, így lehet, hogy egy közvetlen járattal Chicagóba megyek.

John Paul grillezett húst készített ebédre, a kertben sütötte őket. (Én paprikás csirkére vágytam, ezért nem kértem a húsból.) Közben „tűztáncot” járt, mert unta a legyezgetést. Corazón meg is jegyezte, hogy le fogja verni a húsokat a grillezőről. 5 perccel később Paul tényleg leverte őket, de nem is tánc, hanem legyezgetés közben. Ha-ha! Gyorsan felkapirta őket a földről, mielőtt Cori tudomást szerzett volna róla. Mara azt mondta, persze, nekem mindegy, én nem a húst fogom enni. Tényleg így volt!

Asztal híján a szerájban, a ping-ping asztalon ebédeltünk. Tök vicces volt, ráadásul mindenki úgy viselkedett, mintha mindennap ping-ping asztalon ettünk volna. No comment! A tészta finom volt, a többiek is boldogan nyammogtak a húson. Később mindenki elbambult, főleg azután, hogy Mara megjegyezte, mi lenne, ha David jönne ide, hogy van-e még pirított paprika. Elkalandozott a figyelmem, és a fantáziám is.

Hiányzik David. Majdnem mindennap. És ha meglátom, a közös múltunk legszebb pillanatai jutnak eszembe – azt mondják, a rossz események az igaz szerelmeseket még jobban összekovácsolják. Ez ránk tökéletesen igaz volt… Azonban egy idő után ezek is felhalmozódtak, és kettétörtek két szívet…

Ebéd után kiderült, hogy elvileg csak holnap mennénk haza, de én már a mában gondolkodtam. Muszáj volt hazamennem, készülődnöm kellett a holnap esti bulira. Így aztán megkértem Pierre-t, hogy kísérjen fel Los Angelesbe. Kicsit megingott a hitem, mikor azt mondta, eljutott arra a pontra, hogy ha rám néz, már semmit sem érez irántam. Amitől a legjobban féltem, bekövetkezett: a tetteim kiábrándították belőlem. Elrobogtam Maráért, aki szintén csatlakozott hozzám.

Bandussal befészkeltük magunkat a hintaágyba, és ott ringattuk magunkat. A lábamat Band ölébe raktam, míg ő rágyújtott egy cigire. Persze rögtön el is nyomta, mert rászóltam. Rájöttem, hogy Bandi egészen szórakoztató egyéniség. Az időm nagy részét vele töltöttem Peruban.

Később Marával tollasoztunk egyet, de látszott, hogy már nagyon unja, mert robotosan mondta be mindig az állást: 47-33-ra győztem. Ha-ha, pedig 60-ig akartunk elmenni! Aztán bevallotta, hogy igazából élvezte, én meg főleg! :P

5 óra előtt végül pakolni kezdtünk. A legfontosabbakat raktam össze: fogkefe, fésű, mobil, stb. A többit majd az alkalmazottak holnap utánunk hozzák. Nem sokkal később már a kocsiban ültünk, és mentünk ki az állomásra. Pierre-rel kerültem egy kabinba. (Mara is valahol a közelünkben volt.) Egy ideig csöndesen néztük a tájat, ami lenyűgöző volt. A hegyek, a nagy zöld, a folyó. Johnék lekésték a vonatot, így a folyón egy csónakban sodródtak lefelé. (Később kiderült, hogy elaludtak, és Paksnál ébredtek föl.) Nem beszélgettünk sokat, bár mikor a kinti világra bámult, szerintem azt figyelte, nézem-e őt… hát néztem… furcsa mostanában a kapcsolatunk; néha tök jól megvagyunk, máskor pedig szenvedélyesen vitázunk. Pierre a tökély. Teljesen komolyan mondom ezt!

LA-ben az állomáson Adam várt rám; jó volt viszontlátni őt. Beugrottunk együtt egy szupermarketbe, bár vasárnap este nem sok muníció volt. Nem baj, találtunk magunknak dolgokat eleget.

A paparazzók egy esti kiadásban megírták, hogy milyen lerobbantak voltunk. Vidéki ruhában az utcán, én egy Nestea-t lobálva, Mara melltartó nélkül, kezében egy tejberizzsel, mindketten smink nélkül, és ráadásnak ott volt az elegáns Adam, aki mellett láthatatlanok is lehettünk volna! Hehh. J

Hazaérve gondunk akadt a gázzal. Nem tudtuk bekapcsolni a fürdéshez, hiába ütöttük már majdnem szét a készüléket. Paul sem tudta telefonon keresztül elmagyarázni a dolgokat. Végül Mr. Magdi jelent meg, és segített. Pozitívan csalódtunk benne!

A végén már csak fáradtan estünk be a Chateau Marmont lakosztályának ágyába, amint Pierre bérelt nekünk. Este még rájöttem, hogy Charlesnek ígértem valamit, ezért fogtam magamat, és még aznap éjjel Chicagóba repültem.

Richard Sullins egy vadállat. Pont.