Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Peru - 2009 nyár

2009.07.19

Lara Croft útinapló /Peru, 2009. július/

Július 13.

Nos, ha már július 13., abba július 13.-ának a hajnala is beletartozik; valamikor hajnali 4 környékén felébredtem, és két órán át éber voltam – nos, egy egyszemélyes ágyban – ha valaki felébred –, sec-perc alatt felkelti a másikat, szóval szegény Adam – a pasim – sem tudott addig aludni, míg én el nem szenderedtem.

Igen, jelenleg együtt élünk a New York-i apartmanjában. Költözésem oka igazából új filmem, a Tomb Raider 3. forgatása volt, de mivel kiderült, hogy őrülten szerelmesek vagyunk egymásba, azt hiszem, barátnői kötelességem meghúzni magam Adam lakásában. Még nem igazán rendezkedtem be – pl. ezt mutatja az egyszemélyes ágy is –, de valószínűleg a közeljövőben átcuccolok véglegesen hozzá.

8-kor akartunk kelni, de a hajnali éberlét 9-ig visszanyomott az ágyba. Tegnap azt gondoltam, kényelmesen elintézem majd a dolgokat egy délelőtt alatt, de csak később jöttem rá, hogy több időre van szükségem. Ezért szélsebesen kellett hajat mosnom, reggeliznem, összepakolnom >> mivel a mai nap indultunk Peruba. Persze a férfiaknak könnyebb: Adam már tegnap telerakott egy túratáskát útitáska címen, ezért délelőtt elsüvöltött Frankhez, hogy megbeszéljék, mi lesz, míg távol vagyunk – mármint a forgatással.

Egyik alkalmazottammal, Corazónnal még elugrottunk beszerezni pár szükséges holmit. 1 órakor indultunk volna, de végül 3 óra lett belőle, mert Mara késett a kozmetikustól. Mikor végre összeverődött a banda, elindultunk a reptérre.

Pár óra alatt megérkeztünk Peruba. A repülőút egészen kellemesen telt, kiolvastam a New York Times-t, majd Adammel megoldottunk egy keresztrejtvényt – azért az túlzás, hogy megoldottuk, mert a megoldás se jött ki.

Akkor érkeztünk meg, mint kb. a többiek. Brüno és az LC FanClubbos gárda tülkölve érkezett egy nagy konvojjal, Avocado és az MJ FanClubbos gárda pedig egy hadi repülőgéppel, aminek erős hangja majdnem kettétörte az eget. (Utóbb derült ki, hogy 100 km-rel távolabb landoltak, mert nem volt közelebb leszállóhely, és Frító teljesen kifáradt.)

Marával megnéztük a gátat, miközben Brüno német szövegeket ordibált utánam, és Larson meg lusta volt fordítani (csak azt fordította le, hogy „Isten hozott, kedvesem”).

John, a bátyám is jött, de közben lelkesen készül a kertszépségversenyre, habár a döntőt átaludta… Jut eszembe, Mimó is itt van, terhesen, Helmet gyerekével. Ha én Bennet gyerekét várnám, sose lennék ugyanaz, mint régen.

Adam és az enyém lett az alsó szinti szoba (amiben a franciaágy van). Utóbb rájöttem, hogy könnyebb lett volna nem vele együtt lenni egy szobában, mert telepakolta a hifi-tornyaival, és az összes poggyászt az ágyra rakta le.

Amúgy egész jól megvagyunk (még csak egy napja járunk). Néha nehéz, mert ugyebár Adam fiatal, és nem tűri, ha rászólok – azt hiszem, az élet könnyebb ötvenesek oldalán. De nagyon jól érzem magam az oldalán! Rengeteget nevetünk együtt, és én ismét Lara Croftnak érzem magam, abban a nőnek a testében, aki 2 évvel ezelőtt is voltam >> az elkötelezettség nem való nekem!

Mara itt ül mellettem, és kisregényt ír a jelenlegi életünkről, amit majd jövőre, ha idejövünk, remélhetőleg elolvasunk.

Adam most már végleg berendezkedett, és mikor lementem a szobánkba, az mp3-ját hallgatta éppen. Már el is felejtettem, milyen szabadok a fiatal férfiak. Adammel, igaz, sokat veszekszünk, de ’minden kezdet nehéz’. Kicsit lepihentem mellé, erre együtt kezdtük el hallgatni az mp3-ját. Az tuti, hogy H ilyet sosem csinált volna.

Később kimentünk a birtokra, és römiztünk Marával. Közben megérkezett Teddy Mexikóból! Nagyon meglepett! Vele is játszottam egy csatát, majd átmentünk a ping-pong asztalhoz, de Teddy nem bírt magával…

Közben kiderült, hogy Zach is eljött titokban, és Mara nagyon örült neki; habár úgy tűnt tegnap még, hogy szakítani fognak. Fura, Mara azt mondja, a kapcsolatuk jelenleg kuszás. Hm.

Adam is beszállt a ping-pongba, de még ketten sem bírtunk Maráékkal. Mindenki revüs ugrásokkal próbálta elérni a labdát, és elég fura arcot vágtunk közben. Bár Maráék voltak az ügyesebbek, nehezebb dolguk volt, mivel a szemükbe sütött a lemenő nap sugara.

Corazón elment valami táncfesztiválra, így a vacsora el is úszott >> kénytelenek voltunk saját magunk csinálni kaját. Zach mesélte az asztalnál, hogy ötleteket kapott a környezettől; a kapcsolatuk amúgy kivirágzott Marával. Én Adam ölében próbáltam magyarázni, hogy Deit helyett kakaót kellett volna inni. Nagyi is itt van, és elég ciki, mivel mindenki (Zach+Mara, én+Adam) úgy viselkedik, mintha bármelyik pillanatban szobára vinné a másikat.

John megérkezett a szobaelosztással. Szerinte Larsonnal kell aludnom, Marának meg Mariah-val, Zach és Adam meg egymás mellé kerülnek a konyhában egy kempingágyra. Vah-vah, de azt nem tudja John, hogy mi már elkezdtünk szervezkedni, és cseréket ajánlottunk föl: miszerint Mariah cserél Zach-kal, Adam pedig Larsonnal… :)

Na, a vége aztán az lett, hogy 9-kor felpakoltunk Adammel Maráék szobájába, hogy én meg ő, plusz Mara és pasija egy szobában legyünk. Később még elmentünk sétálni, hogy felmérjük a környezetet. Marával jókat nevetgéltünk a régi történeteken (mikor beleestem a patakba, meg mikor alatta beszakadt a jég, stb.). Ezután elmentünk fürödni (mikor hazaértünk). Pechem volt, mert csak meleg hálóinget vittem magammal; ez alapból hiba volt, mert Maráéknál dögmeleg volt, így aztán meg kellett elégednem a katasztrófavédelmis pólómmal. A fürdőben még nem volt bekapcsolva a melegítő, és ráadásul én voltam az első, nálam volt a leghidegebb, nekem kellett félóráig keresnem a szükséges kellékeket (törcsi, tusfürdő, stb.), de mázlim volt, mert a tusoló fölötti két pók nem nálam, hanem Maránál mozdult meg később. A lakosztályunkban még mindig meleg volt. Később megjöttek Maráék is a fürdésből (habár a nővéremnek egy ideig nem volt kedve fürödni), Adam jött legutoljára és mesélte, hogy látta H-et és új barátnőjét, Aminát. Na, ezen kibuktam! Mi az, hogy utánam jön? Ki hívta őt?! Közben megjött Pipacs és Mariah is, mert hozzánk voltak beosztva. Brüno is próbálkozott, de mondtam, hogy menjen el. Avocadóék a ház melletti kocsi-tárolóban aludtak, Brünoék a kertben sátoroztak le, szó szerint.

Még beszélgettünk egy ideig, majd elszunnyadtunk. Na, itt kezdődött minden. Az első stresszhatás a nagy meleg volt: csurgott rólam a veríték, pedig a pólón kívül nem volt rajtam más. 2,5 órát szenvedtem (negyed 12-kor feküdtünk le, pedig még Hősöket se néztünk), majd úgy döntöttem, takarót cserélek (megjegyzem, szegény Maráékat sem hagytam aludni). Miközben takarót cseréltem, Mara megtudakolta, mi a gond, és ablakot nyitott. Ez óriási hiba volt, mivel tudnivaló, hogy Peruban júliusban van a legtöbb szúnyog. Félóra telt el, majd felkeltem, és becsuktam az ablakot. A pasim már pipa volt, hogy ő aludni akar. Újabb félóra, mikor rájöttem, hogy szúnyog van a szobában, ezért beraktam a füldugaszt, hogy ne halljam >> kicsit jobbított a helyzeten, de azért hallottam. (Az ablaknyitáskor volt ¾ 2). Na, a szúnyog után, ¾ 3-kor döntöttem úgy, hogy ma már nem alszom, inkább kivárom a hajnali 5-öt, aztán kimegyek a birtokra, és Hősöket nézek. Rengeteget gondolkoztam az éjjel kapott „szabadidő” alatt, de naon éber lettem így, úgyhogy aludni se tudtam, és mikor Adam eszembe jutott, akkor meg a szívdobogás nem hagyott aludni, és a gyomrom is görcsbe szorult, hogy milyen közel van hozzám… Mara se aludt – szerintem –, mert felébredt a szúnyogra, és megkezdődött a hadjárat. Mara a mobilommal világított, és kereste a szúnyogot. 1 órán át kerestük, de a szúnyog meghúzta magát valahol és nem találtuk.

„És ím, egy apró állat így képes uralkodni az ember fölött.”

By Me

Visszafeküdtünk. ¾ 4-kor került elő, megtámadt, majd a falra szállt le. Sikkantottam, Mara jött, és az első kezébe kerülő tárggyal (sízoknim) összenyomta, majd most már jó éjtet kívánt. Adam már ébren volt, és magához húzott az „It’s Me. Adam.” mondatával, majd negyed vagy félórával később elaludtunk (amikor már világosodott/pirkadt).

Július 14.

Mara fél 10-kor, és ¾ 10-kor keltem. Csak nagy nehezen tudtam kivakarni magam az ágyból, ráadásul takargatnom kellett magamat, mert Corazón feljött ablakot nyitni. Adam még mindig aludt (mint a koporsóban a 3×04-ben), hagytam is, hadd pihenjen. Holtkómásan turkáltam a táskámban, keresve valamilyen elfogadható öltözéket, majd felöltöztem, és lementem fogat mosni. A tükörbe nézve tisztára olyan arcom volt, mint aki most szabadult a diliházból. Nyúzott arc, karikás szem. Szerencsére volt kaja reggelire, ezért megettem egy kakaós csigát, miközben Corazón mindenki meglepődésére bejelentette, hogy kétszer házasodott, és mindig defektes pasikat fogott ki (jelenleg John Paul a társa: 25 éve).

Adam csak most ébredt föl, és mikor feljöttem, éppen (ugyanolyan holtkómásan, mint én) próbált kikelni az ágyból. Mondtam neki, hogy pihenjen, de ő a melegre hivatkozott, hogy ilyen keretek között nem lehet aludni. Egyetértettem vele.

Avocadóék az előbb ordították, hogy megnézik a környezetet. (Frítónál még kis botocska is volt, hogy rá tudjon támaszkodni).

Na, épp most fejeztem be a Hősök 1×16-ot. Naon jó ez az évad, de a 2. a kedvencem. :) Jesszus, nyitva van az ablak, és naon meleg jön be, de fáradt vagyok becsukni… Egyetlenegy vékony cuccot se hoztam, úgyhogy kénytelen voltam Adamtől kölcsönkérni az atlétáját. Elég furán festhetek.

Lassan kimegyek a kertbe kicsit pihenni, aztán ebéd után Marával valószínűleg Hősöket nézünk, mert nagyon meleg lesz kint.

Az ebéd lecsó volt, és szobatársakként megint Maráékkal ettünk. Naon finom volt!

Délután megnéztünk két Hősök-epizódot, majd csatákat vívtunk ping-pongban. Mindig Maráék nyertek! Na jó, azért egy csatát mi nyertünk, de majd még lesz ’payback’!

Azt hiszem, ekkor tört meg a családi béke. Adammel – pontosan együtt járásunk harmadik napján – szintén vívtunk egy csatát, egymás ellen. Délután hirtelen nagyon gyorsan felkapta a vizet, és azzal vádolt, hogy anyáskodni akarok fölötte. Tudom, hogy számomra nehéz visszaszoknom H után egy fiatalabb férfira, de Adamért egész gyorsan próbálok alkalmazkodni. Ő viszont nagyon dühös lett, és elkezdett összepakolni azzal az indokkal, hogy ő nem bírja ezt az unalmas környezetet, és hazamegy New Yorkba. Nem tudtam rá mit mondani, inkább kirohantam a szobából. Később rájöttem, hogy túl engedékeny voltam Adammel kapcsolatban: igazán marasztalhattam volna! Azt már soha nem tudtam meg, hogy valóban elment volna, mert a következő már az volt, hogy John (Chlaviër) ordibál utánam, és az orvost hívja.

Igen, voltak és vannak problémái Adamnek, olyanok, amilyenek 2 éve Alex Mahone-nak is voltak, de még egyszer nem követhettem el azt a hibát, hogy úgy próbálok meg segíteni, hogy én is folytatom azt a szenvedélyt, mint ő. Próbáltam magam túltenni magam azon a szakaszon, hogy Adam majdnem belehalt a túladagolásba, és hogy valószínűleg mindez miattam történik, de nem hagyhattam ott, habár Mara többször is az orromra kötötte, hogy jelenleg Adam a legkisebb problémám, és hogy inkább foglalkozzak a gyerekeimmel. Tudom, hogy sokan elítélnek a tetteimért, hátrahagytam Annabeth-t és az ikreket, hogy nyilván azt hiszik, hogy kiveszett belőlem az anyai ösztön, de amíg a gyerekek H, vagyis az apjuk felügyelete alatt vannak, addig Adam sokkal fontosabb, mert nála azonnali intézkedés kell. Gondolom, sokan kérdezték már, miért nem hagytam ott Adamet, mikor rájöttem a titkára, de akkor még megpróbáltam úgy tekinteni rá, hogy a saját problémái rá tartoznak, de sajnos időközben belészerettem, és így úgy érzem, segítenem kell – és nem, Marának nincs igaza, nem azért csinálom, mert szánalomból segítek neki: szeretem, szerelmes vagyok belé, és nem tudnám megemészteni, ha elveszíteném.

Kihívtam egy orvost, aki stabilizálta az állapotát, de túl nagy megterhelés érhette a szívét, mert leállt. Azt már tudtam eddig is, hogy Avocado Balz Johnson kedves figura, de mikor fáradhatatlanul harcolt a szerelmem életéért, örökre a szívembe zártam. Újraélesztette, és habár Adam még mindig eszméletlen maradt, lélegzett és vert a szíve, ami óriási megkönnyebbülést jelentett mindannyiunknak.

Meg kell mondjam, én sem voltam a legerősebb, de nagyon kiakadtam a történéseken, és ha az orvos nem mondta volna, akkor is 24 órán át Adam mellett lettem volna. Azok után, hogy borzalmasan megijedtem, máshogy nem is tettem volna. Mara nem aggódott, még mindig értetlenkedett, miért tartok ki Adam mellett, és féltett, hogy úgy segítek majd neki, mint Mahone-nak: én is rászokok.

Az érzelmi megpróbáltatások után Adamet az alsó szobába vittük a franciaágyra, mert a felső szoba teljesen átforrósodott, és (túlzással), de én 40 fokot éreztem fönn, így inkább a hűvösebb szobába vittük.

Azt mondanom sem kell, hogy enni is alig tudtam, folyton fent volt az adrenalin-szintem Adam miatt, és csak a vacsora és a WC miatt hagytam el a szobát, akkor is Johnt állítva mellé, hogy szóljon, ha rosszul lesz. Az még rosszabb volt, hogy nem lehetett stabil az állapota, mert nem kapott igazából megfelelő orvosi ellátást. Marának sikerült elvinnie egy sétára, de nem hoztam szóba Adamet, pedig a szívem mélyén még mindig nagyon aggódtam. Visszafelé már megszaporáztam lépteimet, mire a szálláson az orvos bejelentette, hogy fel kellett ébresztenie Adamet, mert ha sokáig nincs eszméleténél, kómába is kerülhet.

Tényleg nagyon rosszul nézett ki, és azt mondta, hogy csak azért maradt életben, hogy bocsánatot kérhessen. Azt feleltem, ne kérjen bocsánatot, majd ha inkább felépül, akkor. Elmentem fürdeni, és akkor végre éreztem, hogy újra kapok levegőt. Az érzelmek lecsillapítása végett megnéztünk egy Hősök-epizódot, de már egy órája eldőlt, hogy mind a négyen lent fogunk aludni. Úgy vigyáztam Adamre, mint egy hímes tojásra. Nem tudom, tolerálta-e, de nyugodtnak tűnt.

Hogy Maráék nem bírtak magukkal, az biztos, mert miattuk aztán nem lehetett aludni se. Átöleltem Adamet, de még mindig rettegtem, hogy történik valami, és én nem leszek ott mellette.

Aznap éjjel mindenki olyan jól aludt, hogy még sokáig emlegettük. Nem tudom, hogy ez a korábbi éjszakázás miatt volt-e, vagy csak mindenki lenyugodott a szerelme karjaiban, de én azt hiszem, boldog voltam, hogy ilyen drasztikus esemény azt a köteléket köztem és Adam között nemhogy nem szakasztotta szét, de még erősebbé tette. Mi nem aludtunk el rögtön, én nem akartam aludni, vele akartam lenni, érezni a közelségét.

Július 15. (Peter, what the hell was that?)

Arra már nem emlékeztem, hogy a kezét is fogtam, de reggel mindenesetre kéz a kézben ébredtünk. Még csak fél 8 volt, de én már éber voltam. Mara Zach mellkasára volt rádőlve, ő pedig a nővérem derekát markolta. Nagyon édesek voltak együtt. Mivel ők még aludtak, mi is visszaaludtunk, és további 3 órát szántunk a pihenésre, mert fél 11-kor ébredtünk, Maráékkal együtt. Adam azt mondta, még kicsit émelyeg, és homályos a látása, de már elég jól helyrerázódott. Azért úgy döntöttem, nem fog megszabadulni a gondoskodásomtól még egy ideig, és ágyba vittem a reggeliét, amit ő már túlzásnak érzett.

Mi a hintaágyban pihentünk, és mivel az időjárás-jelentés szerint ez lesz a hét legmelegebb napja, Mara és Corazón „összetákolták” az alkalmi medencét. Na, ezután jött a nehezebb része, mert vizet kellett hordani bele lavórban, mivel volt slagunk, de túl rövid, és nem ért el a medencéig. Marával még csak a 4. körnél tartottunk, de már nagyon kifáradtunk, ezért úgy döntöttünk, ha John Paul megérkezik Londonból, majd kitalál valamit.

„Igen, multimilliomos család vagyunk, de nekünk is hétköznapi problémáink vannak. Pl. a rövid slag és szúnyogzúgás.”

By Me

John, a bátyám mindenáron el akar jutni a budiig, és most jelenleg utat vág a növények között. Nem tudom, miért olyan nagy szám neki a retyó, de ő mindig azt mondja, unja az otthoni vécét, miért ne változtathatna? John most mondja, hogy lecseréli az otthoni vécéket, és pottyantósat rak helyettük (jelenleg a kapát keresi). Mara hozzáfűzte, hogy sokan gondolják majd azt: „Jaj, vécéznem kell, de olyan távol van…”

Corazón már olyan terveket dédelgetett, hogy befekszik a medencébe, de mikor John Paul megérkezett, már este volt, ráadásul kiderült, hogy a slag, amivel először próbáltunk vizet rakni a medencébe, azzal szokta John Paul kiszívni a materiált, így Mara már abszolút nem volt hajlandó belefeküdni. Na igen: multimilliomos család, és retyós slaggal akarunk fürdeni…

Adam bejelentette, hogy hazamegy New Yorkba, és bejelentkezik egy rehabilitációra. Egoista lévén itt tört el nálam a mécses, mert nagyon szerettem volna, ha marad, de tudtam legbelül, hogy ez a helyes döntés. A kezelés ráadásul hónapokig eltarthat, de Adam szerint általános problémája van, és ezt gyorsan ki tudják kúrálni. Nagyon remélem. A taxinál már nehezebb volt a búcsúzkodás. Nem az ő műfaja, de most ő is olyan sablonszövegekkel próbált megnyugtatni, mint a „minden rendben lesz”, stb. John Chlaviër később leszúrt, hogy miért cuppantam rá szegény Adamre annyira; jó-jó, lehet, hogy kicsit sokáig tartott a búcsúcsók, de már akkor is éreztem, hogy milyen nehéz lesz majd nélküle.

Mikor a taxi eltűnt, megpróbáltam visszahozni őt olyan mondatokkal, mint a „Peter, what the hell was that?” Később ehhez olyan mondatok csatlakoztak, mint a „It’s me. Adam.”, meg a „Don’t you remember?”, az esti epizód után pedig a: „Good then. Shall we save the world?”. Nagyon hiányzott.

Nagy ping-pong meccseket tartottunk Adam távozása után, de én idegileg kikészültem, és minden egyes elhibázott ütés után hisztérikus sikoly tört ki belőlem. Estére már jobban lettem, és még Corazónék Poirot-t néztek, addig mi Marával nagyokat csatáztunk. (Itt már valamivel jobb formában voltam.)

Miután lefürödtünk, megnéztük egy Hősöket, pont Bennet ominózus aláhullását a mélybe, és facsartuk a szívünket azzal, mikor Noah belerúgott Mohinderbe.

Apropó, Mohinder! Haragszik rám, nagyon. Adam miatt. Sajnálom, hogy Mohinderrel véget ért, komolyan. Csodálatos időszak volt vele élni, és mindig a tenyerén hordozott. Ha Adam nem született volna meg a 17. században (ha-ha, csak vicceltem!), akkor Istenemre esküszöm, Mohinder lenne a következő.

H lehozta a gyerekeket. Annabeth nagyon élvezi a környezetet, bár egy szúnyogcsípés után elkezdett sírni. Ray-t és Mallory-t még nem mertük nagyon kivinni a házból, tekintettel arra, hogy még csak két és fél hetesek.

Nagyon egyedül éreztem magamat a nagy franciaágyban, Mara és Zach pedig nem „bújtak össze”, tekintettel rám. Zach látta rajtam, hogy nagyon szomorú vagyok, és megfogta a kezemet, és neki elhittem, hogy minden rendben lesz. Mara felsikkantott, hogy miért fogja a kezemet, erre Zach gyorsan kirántotta a kezét a kezemből. Ekkor telefonált Adam New Yorkból, már a rehabról. Fogalmam sincs, hányszor mondtam el neki, hogy hiányzik, de lehet, hogy a végén már herótja volt tőle. Semelyikünk sem akarta bontani a vonalat, majd egy gyors „nemsokára vége lesz” mondattal lecsapta a mobilt, kitört rajtam a magányosság, de „mit keres az a gyerek a szemöldökön?” megfogta a kezemet, és lenyugodtam.

Larson, John és Mariah, akik fent aludtak a dögmelegben a felső emeleten, még sokáig forgolódtak, pár óra múlva pedig arra keltem föl, hogy kitört a vihar, de ilyen vihart még sosem láttam! Úgy dörgött az ég, hogy ketté is szakadhatott, a falak is beleremegtek, az eső pedig halkan kopogott az ablaknál. (Mara később mesélte, hogy nagyon megijedt a villámoktól… neki bezzeg könnyű volt Zach oldalán.) Eszembe jutott Adam, és ezek után elaludni sem tudtam. Csak jóval később, kicsit megnyugodva érkezett az álom.

Július 16.

Negyed 11-kor ébredtem. Mara rögtön kikászálódott az ágyból, Zach már korábban elment, kb. hajnali 6-kor jógázni. És nagyon lassan tudtam kivakarni magamat az ágyból, de mikor sikerült, rájöttem, hogy minden gatyámat lefogkrémeztem. Nagy kómásan reggeliztem meg, majd bekopogtam H-hez, és kiloptam Annabeth-t. Szegény gyerek, már elég régóta ébren lehetett, H viszont még mindig aludt (ráadásul a krétafehér lába kilógott a takaró alól), valószínűleg bepityókázott előző éjjel, mert Aminát láttam mellette. Legalább ő megtalálta a boldogságot.

H-el az volt a gond, hogy túl magabiztos volt, és az ilyen férfiakba a nők lassan szeretnek bele. Az emberek azt mondják, hogy ha valaki szerelmes, mindent rózsaszín szemüvegen keresztül lát. Hát, mit mondjak… rólam Adam Monroe levette ezt a szemüveget. Mikor láttam, hogy valós problémákkal küzd, félre kellett rakjuk a szerelmet, hogy ismét minden normális lehessen. Tudom, hosszú lesz az út, hogy megint őszintén tudjunk egymásra mosolyogni, de már elkezdtük járni ezt az utat, együtt, kéz a kézben.

Annabeth-szel tettünk egy sétát a birtokon (na jó, a fele utat a karomban töltötte), és közben azon gondolkoztam, milyen lenne Adam apának. Mara most tuti hangosan felröhögne. Na jó, ezt nekem is be kell valljam, hogy Adam néha nem veszi túlságosan komolyan a környezetét, és néha túlságosan is elgyengül. Nem való apának. Legalábbis… egyelőre. Adam azt mondta nekem, hogy sokat köszönhet nekem, de ez hangzásra túl keserű volt. Megköszönte, hogy kirángattam a gondjaiból, és felnyitottam a szemét, hogy felelősségteljesnek kell lennie. Bármi is történjék velünk a jövőben, boldog vagyok, hogy Adam felnőtt a problémáihoz, és tudom, hogy ha férfiként, vagy menedzserként fog mellettem állni, mindkét esetben sokkal fogunk egymásnak tartozni.

Az ebéd krumplis tészta volt, Corazón jóvoltából, Mara spagettit evett, én pedig sűrűn ropogtattam a kovászos uborkát. A délutánra nem igazán emlékszem, csak arra, hogy megnéztem az összes Takezo Kensei-es részt a Hősökből, meg rengeteget ping-pongoztunk a szerájban (eredetileg garázs volt, de most már szabadidő-helység lett belőle).

Adam megérkezett! Hogy hogyan, nem tudom, de beállított 6-kor, és azt mondta, hogy a rehabon azt mondták, ha rendesen szedi a gyógyszereket, és sokat pihen, hazajöhet. Sokáig nem szabadult az ölelésemből. :) Mégis, volt valami keserű az egészben… mintha nem ez az út volna a helyes. H és Mara együttes erővel nyitották föl a szememet: Adamnek mennie kell, és a rehabon kell kúrálnia magát. Nagyot veszekedtem Marával, de igaza volt: egoista lévén a saját szerelmemet, és nem Adam gyógyulását részesítem előnyben, és a szerelem vakká tett, és csak idő kérdése volt, hogy mikor látom meg a rózsaszín ködben: örökre elveszítettem Adamet. Ráébresztettek, hogy Adamnek nem az én segítségemre, hanem orvosokéra van szüksége. Amíg őt meggyógyítják, addig saját magammal, és a „hátrahagyott” dolgaimmal kell foglalkoznom. Ez – hogy ők előbb jöttek rá, mint én – is mutatja, mennyire vak voltam. De most már tudom, mi a fontos. Mara, amennyire peches a magánéletében, annyira magabiztos azon kívül, de most már ő is tudja, mi a legjobb neki. Ő és Zach másfél hónapja vannak együtt, de semmit sem akar elsietni. H, csakúgy, mint én, új kapcsolatba lépett, csakhogy ő nem felejtette el a legfontosabbat: a gyerekeket. Lehet bárminek nevezni ezek után, de már korrigáltam az elrontott hibáimat, így végül is ez már nem is számít. Szeretem Adamet, de most már csak az fog boldoggá tenni, ha ő százszázalékosan józan, és felelősségteljes. Így már az sem dühített annyira, hogy H visszaküldte a rehabra a fiatalemberemet (mint Carrie: az oroszom). Rájöttem, hogy az egy dolog, ha segítek Adam életén; de akkor a sajátomnak kifogástalannak kell lennie. Egyszóval: köszönöm, Mara! H, egyébként se, de most már abszolút nem foglak elfelejteni! Köszönöm mindkettőtöknek a tanulságot.

Ezen felismerés után boldogan mentem vacsorázni bundás kenyeret, ami ismét Corazón keze alól került ki. Vacsora után H-et a ping-pong asztalnál találtam, és Annabeth-t rakta föl. Kislányunk nagyon kalandozós kedvében volt. Ha jól hallottam, ezek után Amina kiakadt a családi idillen és lelépett. Nem tűnt úgy, mintha H-et zavarta volna. Mariah eközben Ray-jel és Malloryvel játszott. Remélem, volt felügyelet mellette is.

Most itt ülök a szerájban, a naplemente belesüt a szemembe, és mindent annyira igaznak érzek. Hiányzik Adam. De tudom, hogy a nagyobb jó érdekében van távol, és a szívem kibírja a távolságot, ha utána még hevesebben doboghat Adamért.

Mara szerint mindig a rosszfiúkat és a drogosokat fogom ki. Hmm. Lehet benne igazság, de a szív nem válogat. Na jó, azért Brüno és Mohinder között tud különbség tenni. Remélem. Ami Adamet illeti, óriási tanulságot vontam le a dologból, úgyhogy ha később szétmennénk, hálám üldözni fogja a sírig. Adam naon jó pasi, a tipikus szépfiú a szőke hajával és a kék szemével. Kb. ilyen sablonra vágyik minden nő. De ahogy Corazón mondta, ha valaki túl szép, akkor ott gondok vannak, mert a természet mindig tart egyfajta arányt. Egyszóval: Masi Oka igazából a tökéletes férfi is lehetne. Szívesen járnék vele, de sajnos én is cukinak tartom, úgyhogy nem fog menni. Apropó, ezt mondtam Corazónnak: „Szívesen beleszeretnék Hiróba, de a beleszeretéshez időre van szükségem.” De Mohinder tényleg jó. Kifogástalan úriember. Persze, Adamet is lehetne szidni, mondjuk a tehénszemei meg tojásfeje miatt, de minden pasi defektes. Kivéve Mohindert. De H is defektes volt. Mármint a „mitikus szuperhős” miatt. Igazából, ha sosem jönne össze egy normális kapcsolat, tuti a bátyámmal, Johnnal jönnék össze. És Mara is így gondolja.

De mi lesz velem Adam nélkül? Ha visszatér, jó lesz megint együtt. Már el is felejtettem, milyen járni valakivel. Eddig mindig jegyesség vagy házasság volt. De most szabad vagyok! Adam az a tipikus bulizós fajta, mellette nem áll meg az élet. Olyan, mint én. Oké, csak én nem vagyok olyan szexi, mint ő. Jaj, de hiányzik. A laptopon is ő a háttér. Az igazi búcsúzkodásunk óta csak 1 nap telt el, de máris úgy érzem, mint 10 éve nem láttam volna. Bárcsak tudnám, mennyi ideig lesz távol. Ha visszamegyek New Yorkba, folytatom a filmforgatást, és rendbe szedem Adam lakását. Hopszika, valahogy mindig nála kötök ki. De hiszen most már ő az életem! Nem is tudom, mit írjak még. Bemutatom a családnak, azt hiszem, ha visszajön. Nem is ismerem még annyira. Majd beszélgetni fogunk. Vajon mi a kedvenc színe? Rettegek, ha megnyitjuk az ex-aktákat. Biztos rengeteg barátnője volt. Ilyen külsővel simán lehetne Adonisz is. Én Yaeko vagyok, az ő Yaekója. Egy egyszerű halandó, hozzá képest. De a történelem már megírta, hogy összetartozunk. Jesszus, miket írok? Ez az útinapló csak Adamről szól. Na mindegy. Szóval kiköltözhetnénk Japánba. A Yamagatónál dolgoznék, és megtanítana a kardforgatásra. Micsoda szép tervek. De az tuti, hogy nem megyek hozzá feleségül. Elegem van a házasságokból. Max. 5-6 év múlva, ha még együttleszünk. Már így is Marilyn a becenevem. De azt nem mondanám, hogy ping-pongban verhetetlenek vagyunk. De azért múltkor hajnali 5-kor keltünk, és megtanított pár pikáns fogásra… ne értsék félre! Adam tényleg nagyon ellenállhatatlan, de ahogy másnak, neki is vannak hibái, ettől emberi. Sokan mondták, hogy Horatio karaktere azért valóságos, mert neki is vannak problémái, hibákat vét, ettől emberi, ezért lehet azonosulni vele. Szóval van egy pár elképzelésem Adamről. Ja, és még valami, ami szintén ellenállhatatlan vele együtt: az, amit legelőször nem az ajkamra kaptam… a csókjai… És igen, végre, itt a vége az érzelmi ömlengésnek, és mindenki fellélegezhet. Viszont van még valami, amit le akarok írni. A Number One-om. Marának amúgy Orlando, de az enyém örökre… Pierre marad. Igen, bizony, Pierre DuPont. A francia ereklyevadász, aki Rómában elrabolta a szívemet, és azóta sem adta vissza. Pierre-rel szemben mindenkinek lehetnek ellenvetései, főleg az elmúlt 3 évről. Pierre annyira szeretett, hogy amikor szakítottunk, mentálisan leépült, de a családdal él, és sokszor meglátogat. Pierre jövője mozgásban van, és meg fog gyógyulni, mert Dr. Mohinder Suresh dolgozik az ügyön. Igen, ugyanaz a Mohinder, aki haragszik rám. Eddig egyetlen férfival sem tudtam elképzelni a jövőmet, csak Pierre-rel. Lehet, hogy most már a szakítás után könnyen beszélek, de H sem volt az eszményi férj. Pierre-rel mindig voltak terveink, álmaink, amiket együtt akartunk megvalósítani. Gyerekeket akartunk, kicsi, idill esküvőt egy franciaországi kápolnában, közös életet szintén francia földön, együtt akartuk tölteni minden időnket, és ez függetlenül a mostani magánéletünktől, még mindig nem lehetetlen. És igen, a Number One az, akit egész életünk során szeretünk. Igen, Pierre, még mindig szeretlek. Most csak elmélkedek a jövőmről. Annabeth itt ül mellettem, és szüntelenül rágcsálja az ujjacskáját, miközben az írást bámulja. Ennivaló kiscsaj. Ha H-et most látnák a helyszínelői, biztos nem hinnének a szemüknek, mert H az ikrek fölé van hajolva, és úgy selypeg nekik, mint Ardeth Bay a halainak. Igen: elkezdtem törődni a családommal. Nagyon jó érzés. Olyan igazi. Olyan, mint a megváltás. Amúgy most már végleg eldőlt, hogy Annabeth-nek barna haja lesz, és kék szeme. H csalódott. Reméli, hogy Ray vagy Mallory örökli majd a hajszínét. Szerintem tuti. Marának tényleg igaza volt. Ők a legfontosabbak. De Adam… istenem, ez annyira nehéz. Bárcsak itt lenne. Azt mondta, imádja a gyerekeket, Mariah-val nagyon jól elszórakozott, a lányom pedig azt mondta, hogy imádja, ha fiatal pasim van, mert annyira jól megértik akkor egymást.

De a sok megpróbáltatás tényleg nagyon megviselte a szívemet. Talán Adam majd helyre tudja hozni. Ahogy önmagát, engem is meg fog gyógyítani. De vajon szívekre szakosodott? Amiket oly’ nehezen lehet meggyógyítani? Vagy vajon H az igazi, aki most olyan elmerülten ringatja a bölcsőt, és lopva rám-rám pillant? Vagy talán Mohinder, aki szenvedélyes ám fájdalommal teli pillantásokkal adja tudtomra: neheztel rám? Vajon ki lehetne az igazi? Megvan! Bennet, aki mindig odáig volt értem. Nem is tudom, talán Helmet. Vagy… úristen! Zach, aki vigasztalóan fogta kezemet múlt éjjel, és mindent annyira meg akart magyarázni? Vagy… jesszus… Mara, és én leszbikus vagyok? Azt hiszem, ezt a segítséget nem kell már keresnem. Ez a segítség én magam vagyok. Csak a tükörképem tud elárulni olyan titkot, amivel megmenthetem magamat. Csak én tudom, mit érzek. A dolog nyitja talán az, hogy nehéz egyszerre a szívre és az észre hallgatni. A kisördög és a kisangyal egyszerre próbál befolyásolni, és nehéz tisztán látni, mikor az ember gyorsan és hatásosan akar cselekedni, megmentve mindenkit maga körül.

Egyelőre, Lara, maradjunk annyiban, a családod a védőangyalod, és ha eljön az idő, Adam is veled lesz – és te boldog leszel, mert mindenki ott lesz, aki fontos és számít, és tudni fogod, hogy sosem fogod őket elveszíteni, hiszen a szívedbe zártad őket, és a helyes döntés mindig csak idővel fog megjelenni előtted. Hiszen ezeket a válaszokat nem ők, hanem pontosan te fogod megadni saját magadnak. Először magadat mentsd meg – és emlékezz, hogy saját magadat sosem szabad gyűlölnöd, hiszen ha egyedül vagy, csak magadra számíthatsz, és csak te tudod vezetni saját magadat, mikor teljes a sötétség.

Sétálni is elmentünk, majd Zach-kel néztünk a csillagokat. Tök furcsán érzem magam mellette. Mara kihívta a medencéhez, de Zach vonakodott, mert nem akart a „holttestes” (rovarok belefulladtak a vízbe) vízben úszkálni. Mara később bevallotta, hogy csak locsolkodni akart. Larssal is összefutottam, és azt nyávogta, hogy nem tudja összerakni a könyvet, pedig rengeteg anyag van. Pipike is jött, és a „ma pötty”-ére még a kutya is felfigyelt. Jött Teddy is, és kiültünk együtt a székre figyelni az éjszakát. Még mindig változatlanul hajt rám. Erre most mit írjak?

Este ismét Hősöket néztünk, az évadzárót. Sajnos félbe kellett szakítanunk, mert Corazón meg Poirot-t akart nézni, ezért inkább elmentünk lefürdeni. A cinkes az volt, hogy a vécéből elég büdös szag terjengett elő, úgyhogy beraktunk a fürdőbe egy füstölőt, bár mire végeztem, a klotyószag felülkerekedett a füstölőjén. Szegény Mara, mostanában nem akar fürdeni, úgy kell rávenni. Most, hogy ráadásul a vécé is büdös volt, még inkább vonakodott. Aztán végül mégis elment. Corazón befejezte a Poirot-t és lefeküdt. Na, Adam csak nem tudta megszerezni a vírust, mert megtaláltam a szobában a szúnyogot, Mara aztán pedig egy jó nagy pókot is felfedezett, ami azonban – mielőtt Corazón leüthette volna – visszaszaladt a fal repedésébe. Végül összenyomtuk egy szúnyogot, és egy fülbemászót is, amitől az ájulás kerülgetett (régen voltam ereklyevadász). Na, aztán Adam megszerezte a vírust, de Peternek időben sikerült megragadnia (basszus, mert én Adamnek szurkoltam!). Én Adam helyében jól odavágtam volna a földhöz, akkor tuti, hogy elterjed. Na, ennyit a fináléról.

Lefeküdtünk. Mariah lejött hozzánk, és elkezdett ömlengeni új szerelméről, Adrian Pasdarról. Kísértetiesen hasonlított hozzám, mikor tavaly H-ről zengtem ódákat. Most már tudom, milyen kibírhatatlan, ha épp azt taglalom, milyen inget viselt, mikor legutóbb lekapták a tengerparton. Mariah a fenti nagy meleg miatt velünk aludt lenn.

Adam felhívott. Azt mondta, a kezelés alatt nem tarthatja velem a kapcsolatot. Szép hír az éjszaka közepén! Végül bontottuk a vonalat, és jött Matt Parkman. De csak az álmomban. Valami dereng, mintha Sylar is ott lett volna, meg Adam, de aztán felébredtem, mert valamilyen zacskó recsegett. Azon gondolkoztam – mivel a hang miatt nem tudtam visszaaludni –, hogy vajon Mara most mit álmodik? (Másnap elmesélte, hogy ő volt Sámuel, és özönvíz volt, de csak azért álmodta ezt, mert Adam a 40 nap és 40 éjszakás sztorival jött az évadzáróban, hogy így lett megtisztítva a föld. Basszus, én is álmodnék valamivel, ami Adamhez kötődik. Mara még hozzátette, milyen szuper lenne, ha szerepelnénk egymás álmában, de tudatosan.) Végül vattát raktam a fülembe, és sikerült visszaaludnom. Az új álmomban egy templomból akartam dalt küldeni Marának, és Despina Vandi és Fergie „Big Girls Don’t Cry”-ja között hezitáltam.

Július 17.

Megint 10:25 perckor keltünk. Én mondjuk már korábban, de visszaaludtam. Mara tök édesen szunyókált. A fanclubbom üvöltött, de szerencsére nem akkor keltem föl (akkor az ő „Ms. Croft”-jukra keltem volna). Nagyon rossz volt kikelni az ágyból, ráadásul a szúnyogcsípések aktivizálódtak, és iszonyúan viszkettek. Mara reggel a Jackós Storyt lobogtatta, hogy milyen jó a kép. Tényleg jó volt. A címlapon Jacko klónozásáról írtak. Miért nem tudják békességben hagyni szegény embert?!

„Már meghalni se lehet normálisan!”

By Me

Bementem öltözni a fürdőbe, és ott volt H is. Basszus, most komolyan, követ?! De azért elég jól elbeszélgettünk félmeztelenül. Kérdezte, hogy elvisszük-e a gyerekeket egy reggeli sétára? Naná! Már úgy hiányoztak! Azért az mégiscsak „that’s weird!” volt, hogy H is jött utánam reggelizni. Hiába, másfél évig éltünk együtt, ilyenkor az emberek mindig együtt csinálnak mindent. Ha már H-nél tartunk, nagyon jó formában van… nem-nem, két hete váltunk el, már épp kezdek belejönni. Amúgy is… hah… Adam barátnője vagyok. Grrr. :)

Sajnos mivel nincs több epizód a 2. évadból, 1. évadot fogunk nézni a Hősökből. Úgy éreztem, hogy le kellett volna hoznom a 3. évadot! Nem gondoltam volna, hogy 11 epizód elfogy 5 nap alatt.

Most nincs semmi dolgom, elmélkedhetnék, mint tegnap este. Jesszus! Zach most esett át Marcangon! Szegény ember, ez már egyszer megtörtént! Zachen most tök aranyos kis kalap van, és nevet. Jaj de jó, azt hittem, berágott a kutyára. Mi ez az ordítás? Ez csak Avocado és a fanclub, mert Mara bikiniben van. Pfffh…

Felvettem azt a nyakláncot, amit Adamtől kaptam múlt hétvégén. Azt mondta, valami Takezo Kensei-jes jel van rajta. Jól néz ki. Most raktam ki a szélhárfát, erre megjelent egy néger fickó, és olyan nyaklánca volt, mint nekem. Hmm…

H most ült ki a hintaágyba Annabeth-szel. Kicsit túlzás baseball sapka és napszemüveg egyszerre, de ő tudja. Annabeth nagyon élvezi a hintaágyat.

Corazónnak nem tetszik Adam. 35 évesnek nézte, és azt mondta, hogy egyáltalán nem jóképű. Ízlések és pofonok, nekem nagyon bejön Adam. Szerintem rohadt szexi a pasi. Jó, lehet, hogy egy kicsit lökött, de szerintem tök vicces, múltkor is végigröhögtem a Hősök sajtótájékoztatót, amin kétszer is énekelt. Nagyon jó hangja van, szerintem bevehetnék a Band From TV-be is, simán.

Van egy olyan érzésem, hogy ma tejbegríz lesz a kaja. Na jó, Corazón az előbb mondta.

Mindjárt itt van Mariah születésnapja. 15 lesz. Hogy szalad az idő! (Ha már a gyors időnél tartunk, olyan lassan telik el július [még jó, mert később kell mennem a CSI-ba], korábban, H-el minden hónap nagyon gyorsan eltelt.) Mondtam, ha összejönne Pasdarral (a fickó 44 vagy 45 éves), áldását adnám a kapcsolatukra. Mariah nagyon örült neki. Felhívom Angelát, hogy hozza el a kicsi fiait Mariah születésnapjára.

Még mindig itt punnyadok. Az előbb egy darázs kiakasztott, mert mindig a képembe szállt. A legyeket jobban bírom, bár ők meg leszállópályának tekintik a lábamat.

Hiányzik Adam. Amúgy mindig potykának hív. Úgy szeretem. Jelenleg Hayden Panettierés dalokat hallgatok, relaxálok, nézek ki a fejemből, és csak akkor fogok felállni, ha kész az ebéd. Gondolom, rengeteg payback lesz délután. (Ping-pong)

Payback nem volt, viszont Corazónnal befeküdtünk a felfújható medencébe, és ott sütkéreztünk. A mellékes csak az, hogy halott rovartetemek voltak a vízben, de azért belemerültem a víz alá. John Paul videóra vette a sikoltásaimat, mikor felfedeztem egy-egy nagyobb rovart a vízben. Ha már John Paul, aki a sofőröm és a testőröm is egyben, felvételt nyert egy krishnás (hittudományi) főiskolára! Gratuláltam neki, nagyon szép eredmény. :)

Estefelé tartottunk egy nagy röplabda meccset; az első felvonásban Corazónnal voltam, majd később Marával. 2 meccset nyertünk, 1-et veszítettünk. De azért nagyon jó volt, mert minden győztes „gól” után szumóugrásokkal, Frítós tánccal, csípőösszeütéssel, Yata-s felüvöltéssel ünnepeltük meg a találatokat. (Közben a két fanclub drukkolt nekünk…)

Ezután elmentünk egy esti túrára John Paullal (én és Mara). 4. évados Mahone-os sapkát kaptam, meg a kardigánomat, és be is fújtak a kullancsok ellen. Elmentünk a vasútig, majd egy extra köves úton egy táborig. Valószínűleg legközelebb ott fogunk táborozni. A békák brekegtek nagyon, de eső később nem esett. Ezután hazavánszorogtunk, de a Hősök-nézés elmaradt, inkább beszélgettünk fürdés után. Még előtte kimentem a birtokra és megnéztem a csillagokat, de Pipike úgy ordibált, hogy vissza kellett mennem. Mummyhand és Yogi jött, Mummyhand meg elkezdett pókerezni egyik fajtársával. Én megint egyedül voltam, Zach megint a kézfogós dologgal próbálkozott, hogy megnyugtasson. A legjobban azonban H nyugtatott meg, mert lejött este.

Mara korábban számon kért a gyógyszeres üveg miatt. Elmondtam neki, hogy csak a depresszió miatt szedem, és orvos írta föl. Mara sejtette, hogy pszichológushoz nem járok. Nagyon hiányzott Adam, a gyógyszerek nélkül nem bírtam volna ki. H azt mondta, gyógyszer helyett menjek hozzá, vele beszélhetek korlátok nélkül. H túl magabiztos és megbízható ahhoz, hogy bárki megnyugodjon a karjaiban. A túláradó bizalom meg elhitette velem, hogy tényleg minden rendben lesz. Együtt aludtunk el. Ha H aznap éjjel nem maradt volna velem, nem tudom, mi történt volna.

Nathan és Peter Petrelli besalsáztak az álmomba, és azt álmodtam, hogy Nathannel elrepülök, majd Peter felrobban. Később egy kisvasútnál kötöttünk ki. Hö? Na mindegy, a két hős-fickó jelenléte nagyon megnyugtatott.

Július 18.

Fél 10-kor keltem a változás kedvéért, de visszaaludtam. Pár perccel később megint felkeltem, meg Maráék is, és sikerült megakadályoznom, hogy egy hangya bemásszon a fülembe. Huh, micsoda mázli! H is már ébren volt, de valamit nagyon félreérthetett, mert nagyon erősen ölelt át. A reggelire vonatkozva elszabadultam, majd Marával elfeleztünk egy kakaós csigát, mivel csak egy darab volt. H utánam jött a fürdőbe, és kiakadt, mikor azt mondtam, hogy félreértette a tegnap éjszakát. Istenem, a férfiak annyira hiszékenyek! Ha az ember lefekszik velük, már rögtön azt kell hinni, hogy egy életre vele maradok? H még mindig szerelmes belém, ez már biztos.

Mivel ez az utolsó napunk Peruban, úgy gondoltam, valami esti bulival kéne feldobni. Corazón úgy döntött, az ebédet egy étteremben esszük meg: pizza. Ha-ha! Hát igen, nekünk is szükségünk van néha sablonokra.

Elmentünk a fent említett ebédre Limába, ahol találkozónk volt Adrian Pasdarral és Milo Ventimigliával, és édesanyjukkal, Angelával. Mariah-t is vittem, mert odavan Pasdarért. John Paul vezette a kocsit, Corazón kapaszkodott az ülésbe, mert nagyon gyorsan mentünk.

Az étteremben találkoztunk velük, majd egy pizza margarita mellett jól elbeszélgettünk velük. Mariah nagyon örült, hogy szívszerelme, Adrian is ott van. Milóval indultunk haza a kocsiban, és elbeszélgettünk egymás életéről. Elmondtam, mi a munkám, hogy nemrég váltam, ő pedig beavatott, hogy ápoló. Nagyon kedves fiú, de nagyon szerény.

Alig értünk haza, egy órával később kitört a vihar. Az eső úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna, az ereszcsatornáról csak úgy ömlött a víz. Mara és egyik régi, családi barátunk a szerájban 90 pontos (a normális 21) ping-pong meccset tartottak. Corazónék addig Poirot-t néztek, én pihengettem a szobában. Hiányzik Adam.

Két Hősök-epizód után sikerült összekaparnom magam, és összepakolnom. Marának se fürödni, se pakolni nem volt kedve.

Utolsó esténken a szobánkba tömörültünk, kint esett az eső, Corazón Poirot-t nézett (megint), mi Unóztunk a franciaágyon. Mikor már beesteledett, lefürödtünk, Marával meg a portrém miatt kezdtünk el veszekedni, hogy nézi őt. Kis sokk ért a WC felé menet, mert Adrian Pasdar ragadta meg a karom, és azt mondta, hogy szeret. Nagyon megijedtem. Azt mondtam, hogy kapcsolatban vagyok, és elszabadultam. H jött volna le aludni, de elküldtem. Mara és Zach elmerülten romantikáztak, én meg rájöttem, hogy felfáztam.

Július 19.

Fél 7-kor már ébren voltam, habár az ébresztőt csak 8-ra állítottam be. Visszaaludtam, de muszáj volt 7:50-kor kikelnem az ágyból, hogy még pár ingóságot bepakoljak, úgymint a szivacsom, fogkefém, cipőim, mobilom, pár kinn maradt ruhám, ja, és kipakoltattam az egyik csomagot, amiben a ruháim voltak, mert valamit fel is kellett vennem. A mobilon Adam üzenete állt, hogy ha 27.-én utazunk (elvileg Larsonhoz Texasba), akkor már ő is jön. Yep, megmondtam, hogy az ő problémája két hetet se igényel! Már úgy várom! A repülőgépen bealudtam Mara ölében, és ő is. Csak később jöttem rá, hogy nem érzem a lábam, és a nyakam már nagyon fájt. Reggeli címen ettünk péksütiket (a gépen…), én vaníliás croissant-ot, mert az a kedvencem, Mara meg nem tudott meglenni a kakaós csigája nélkül, ráadásul a sajtos rúdba is beleevett.

A család Angliába ment vissza, én New Yorkba, Adam lakására. Borzalmas kupi volt, mikor beléptem. Időközben elterveztem, hogy veszek egy normális franciaágyat, pár szekrényt a ruháknak, és áthozom Angliából az összes cuccom véglegesen. Ha Adam hazajön, már kész is lesz a szerelmi fészkünk. Csak bírjam kivárni! :)

PS. Twitter online leszek.

 

xoxo

 

Lara